A zene, ami összeköt-Pakráci koncert

A zene, ami összeköt
🇭🇷❤️🇭🇺
 

Március 27-én zeneiskolánk ütőtanszaka meghívást kapott Csepreg horvátországi testvérvárosába Pakrácba, ahol a zeneiskola ünnepi születésnapi koncertjén vehettünk részt. Szép tájakon át hat órás út vezetett a horvát kisvárosba. Érkezésünkkor a pakráci magyar közösség képviselői fogadtak minket meleg szeretettel, majd a finom ebéd és egy kis pihenés után a Jankovicsok egykori lovardájában kialakított közösségi házban a zeneiskola lelkes közössége várt minket. A közös hangverseny első felében félórás műsorral léptek zeneiskolásaink színpadra, amelyben Szabó Noémi fuvolista növendékünk mellett fellépett Sándor Bori, Nikl Rebeka, Nikl Bendegúz, Stamp Ármin, Stampf Ruben, Sándor Mihály és Scheer Dávid. Immáron közel tíz éve Vörös Emil tanár úr nagy szakmai tudással és hatalmas szívvel irányítja a csepregi ütő tanszak munkáját. Munkájuknak méltó elismerése volt az a dübörgő taps is, amellyel a pakráci közönség ünnepelte a főként kamaradarabokból álló színes műsorukat. A produkciók sikeréhez Horváthné Kemény Tünde tanárnő remek zongorakíséretével járult hozzá. A hangverseny után a Jankovics kúriában csodálatosan kialakított zeneiskolában állófogadás alatt a múlt év őszén a két zeneiskola vezetője által elindított kapcsolat folytatásáról beszélgettünk, amely elé nagy reményekkel tekintünk. A XXI. századi iskola egyik legfontosabb pedagógiai céljának tekintjük az együttműködésre való képesség fejlesztését, amely a jövő zálogának egyik legfontosabb alappillére. A saját kultúránk elsajátítása mellett más népek kultúrájának megismerése elengedhetetlen, amelynek a zene egyik legfontosabb és legkézenfekvőbb összekötő eleme. Ezen cél érdekében dolgozunk, feladatunk, hogy a testvériskolai együttműködést minél értékesebb tartalommal töltsük meg. Az első találkozásunk is e célunk elérésének reménykeltő példája volt, amely egy igazi csapatmunka eredménye.
Köszönetet mondunk ezúton is Pakrác Város Önkormányzatának és a magyar kisebbségi önkormányzatának a szívélyes fogadtatásért, vendéglátásért; Alfreda Petani Grafinának, a zeneiskola elköszönő igazgatónőjének és a pakráci zeneiskola közösségének a meghívásért, és a testvérkapcsolat elindításáért; Tóth Rebeka mentorunknak, tolmácsunknak; valamint Csepreg Város Önkormányzatának és Horváth Zoltán polgármester úrnak, a Zeneiskolánk Alapítványának és zeneiskolánk szülői közösségének az anyagi és erkölcsi támogatásért; Kiemelt köszönet illeti Csepreg Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatát, élén Kissné Krály Máriával, akik nélkül nem jöhetett volna létre az együttműködés. Részesei lehettünk annak az ünnepi pillanatnak, amellyen Kissné Krály Máriát Pakrác Város Önkormányzata rangos elismerésben részesítette, sok éves lelkes Jankovics kutató munkáját illetve a horvát-magyar kapcsolatok ápolásáért tett erőfeszítését „Pakrac város pecsétje” közéleti kitüntetésével értékelte. Ezúton is nagy szeretettel gratulálunk Máriának a méltán megérdemelt elismeréshez!
A következő találkozás április 17-én a csepregi zeneiskola tanári koncertjén lesz, amelyen a pakráci zeneiskola kamarakórusa közreműködik Horvátországot reprezentáló dalokkal. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
A pakráci rendezvényekről a következő linkeken olvashatunk tudósításokat. (fordító segítségével magyar nyelven is elérhető)

A cikk alján a KÉPGALÉRIA is található.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük